Petrácska munkát keres

Ma végre érdemleges esemény történt. Tegnap éjjel kaptam egy szokásos promóciós e-mailt, hogy frissítsem az önéletrajzom és valóban eszembe jutott, hogy szükséges lenne, mert jóval korábban töltöttem fel, így a legutóbbi munka nem szerepel benne. Feltöltöttem az ajánlólevelet is, gondoltam hátha jó pont lesz. És milyen jól gondoltam!

Reggel kaptam egy e-mailt az egyik biztosítótól, hogy küldjek nekik további anyagokat, ha érdekel a munka. Soha nem szerettem volna biztosítónál és banknál dolgozni, de mégis megkockáztatom, hogy elküldöm erre, hátha érdekes lehet. Ami jobb, hogy éppen a forgatásra igyekeztem, amikor felhívtak valahonnan (nyilván akkor dudáltak rá egy idióta kölökre, aki kiszaladt az úttestre, így nem értettem a cég nevét) és behívtak pénteken 1 órára egy első körös írásbeli tesztre. Annyit tudok, hogy üzleties megjelenést várnak el, úgyhogy tessék, itt a bizonyíték arra, hogy szükség volt a blézerre meg a szempillaspirálra.

Nagy elvárásaim nincsenek, de boldoggá tesz, hogy legalább történik valami. Viszont addig sem tétlenkedem, motivációs leveleket irkálok és közben arra próbálok rájönni, hogy miért van szükség ezekre egy általános asszisztens vagy recepciós munkakör esetén is. Komolyan mondom, ilyenkor legszívesebben megírnám, hogy valójában mi motivál: az, hogy ki tudjam fizetni a lakáshitelt meg a számlákat, tudjak venni bérletet, ahelyett, hogy az ellenőrök elől kommandózom; el tudjak utazni, ha kedvem tartja; ne kapjak mérgezést az olcsó boroktól és végül ne apukámtól kelljen pénzt kérnem ruhákra meg alapozóra. De most komolyan. Mi motiválna egy adatrögzítős munkában? Engem az motivál, ha elismerik a munkámat, aminek tudom, hogy értelme is van és az emberek boldogok lesznek tőle vagy megkönnyíthetem az életüket. Az soha nem fog, ha tisztában vagyok vele, hogy a havi fizetésemet pár óra alatt kitermeli a cég, de közben próbavásárlókat küldenek a nyakamra meg kamerákkal terrorizálnak, esetleg kirúgják mellettem az alkalmazottat a megszorításokra hivatkozva, akinek én kapom meg a munkáját, a megspórolt bevételt meg a főnök lakásához legközelebbi autószalon.

Ha nekem egyszer cégem lesz vagy olyan pozícióm, én is tuti fogok motivációs levelet kérni és az összes "jó kommunikációs képességekkel rendelkező, terhelhető csapatjátékos" önéletrajzát úgy vágom majd a kukába, hogy csak úgy csattan. Nem érzik, hogy mekkora kamu? Vagy attól leszek jó munkaerő, ha össze-vissza hablatyolok és képes vagyok bepötyögni a google-be, hogy motivációs levél minta?

Azért azt nem gondoltam, hogy kapkodni fognak utánam a munkaerőpiacon, de hogy konkrétan sehonnan sem jeleznek vissza, kivéve a naivan beküldött hostessmunkáról az alábbi levelet, az szíven ütött.

"Kedves Petra!

Köszönjük, hogy megkerestél minket. Regisztrációs adataid és fotóid alapján az alábbi lehetőséget kínáljuk neked, kattints a linkre, ha érdekelnek a részletek.

Kiemelt kereseti lehetőség, 18 éven felüli lányok részére.
Bővebb tájékoztatásért kattints ide

Ugye nem kell magyarázni, hogy nem kóstoltatásra meg magassarkúban szórólapozásra hívtak.

Lassítok és számot adok ígérem, mert sok mesélnivalóm van. Először is, azt hiszem mindenképpen szót kell ejteni a depresszióról, ami pontosan a K betűs esemény után kezdődött. Akarja a nyavalya sajnáltatni magát, de azt se várja el senki, hogy miután az elmúlt tíz évet végigpörgettem és maximum két egybefüggő hétig nem dolgoztam, nem bámulom néha elkeseredve az eget a kerti hintában.

Habcsókvilágban, ahol a gimnáziumban éltem, azt képzeltem, hogy ennyi idős koromra menő és keresett bizniszvumen leszek, aki szép lakásban lakik, fekete nyitott tetejű autókban suhan, stílusos helyekre jár ebédelni az érdekes barátaival, a szülei egészségesek és nem utolsósorban csodálatos pasija van, akivel rövidesen életet adnak Zsófinak, a világ legtökéletesebb gyerekének. Gondolom valamelyik fimből, vagy aktuális olvasmányélményemből szedtem ezeket, kivéve a Zsófit, neki később lett csak neve, de a létezése nem volt kérdéses. Nos. A szép lakás adott, kevésbé szép az a pár milliós lakáshitel, aminek a törlesztőrészletei miatt minden éjjel felébredek, általában fél 3 és negyed 4 között. Van fekete autóm, ami nem Cabrio, hanem egy '96-os Opel Corsa, de ez jelenleg kielégíti minden igényemet, kivéve, amikor hívni kell a haverfiút, hogy tolja be. A szülőkkel meg a barátokkal szerencsére minden oké, utóbbiakkal jókat ebédelünk ugyan, de inkább otthon, a török étteremben, esetleg hétvégente a strandon. Fiú nincs, gyerek nincs.

Amióta munkanélküli vagyok, több együttérzést várok a világtól. Azt hiszem skizofrén lehetek és sorra töröm el a tükröket, vagy nem tudom már mással magyarázni a pechsorozatomat. Azt mondják, hogy a sok rossz után valami nagyon jó fog következni, hát kíváncsian várom. Lenne is pár javaslatom, úgyhogy kedves illetékes, szeretném, ha figyelmesen olvasnád azt a részt Habcsókvilágról. Meg mondjuk sokat dobna, ha senki nem kukorékolná el nekem hajnali 2:51-kor, amit részegen könnyebb neki elmondani, én meg napokig nem alszom utána. Az elmúlt két hétért általánosságban: kösz élet.

Mivel ez azonban nem életmód blog, jönnek a tények meg a statisztika.

Elküldött önéletrajzok: 12, meg van még 5, amire még akkor jelentkeztem, amikor volt munkám, de éppen elégedetlen voltam a munkakörülményeimmel és még mindig aktuális hirdetésként futnak a profession-ön. Ezek között volt két hostess, az egyik választ fentebb olvashatjátok, a másik meg offolt már a képek alapján is. Természetesen nem életcél a hostesskedés, meg lassan be sem férek a korhatárba, viszont azt lehetne alkalmi munkaként is végezni és jó lenne kiegészítésnek a segély mellé. Volt még egy eladói munka, szintén ugyanilyen megfontolásból, területi képviselő, vezető kereskedelmi képviselő, üzletvezető, marketing munkatárs, recepciós, asszisztens.

Van még két munka, ami csudiszuper lenne, bár az egyikre abszolút az esélytelenek nyugalmával pályázom, ugyanis az egyik legnagyobb divatmárkához keresnek üzletvezetőt, oda meg annyira nem lesz jó a H&M-es póló meg az Inváziós királylányruha. A másik munka: nos, az álmaim pozíciója volt évekig a moziban és most megüresedett. Kérdéses azonban, hogy egyáltalán jelentkezhetek-e rá, ugyanis a mozinál elvileg az a policy, hogy aki egyszer felmondott, az nem térhet vissza, ennek fényében pedig vagy be sem fognak hívni, vagy nagyon jó ajánlólevél lesz az a hét és fél év.

Visszajelzés: Nulla, ha nem számítjuk a hostess cuccokat, meg az automatikus válaszleveleket.

Kapcsolatok: Az első napokban elküldtem pár levelet facebookon azoknak az ismerőseimnek, akikről azt gondoltam, hogy segíteni tudnak. Volt olyan, aki válaszra sem méltatott, olyan is, aki megígérte, hogy segít, de azóta különös módon sosem elérhető semmilyen kommunikációs csatornán. Meg vannak olyan cukimókusok, akik mindennap tolják nekem az álláshirdetéseket, amik szembejönnek velük és még baszogatnak is, hogy küldjem.Nekik innen is köszönöm, bár nem hiszem, hogy benne lennének a stabil 4 fős olvasótáboromban, de remélem eljut hozzájuk, mint az univerzum üzenete.

Költségek: A két hét nagy részét a szüleimnél töltöttem, így az erre az időszakra felmerülő költség 3000 Ft volt, ebből 1100-at a strandon költöttem el (nem mehetek falfehéren interjúra és aznap egy csomó cv-t küldtem el). A hétvégén visszamerészkedtem Budapestre, na az mondjuk költségesebb volt, de cserébe feltöltődtem és jól éreztem magam. Ezen kívül bízom abban, hogy aki mindenben lúzer, az hátha a szerencsejátékokban mázlista, úgyhogy vettem pár kaparós sorsjegyet (összesen 800 Ft nyereség), a neten meg nyertem mozijegyet. Vettem egy szempillaspirált is, mert csodálatos ajándékcsomagot lehet nyerni és nagyon boldog lennék, ha ezzel kárpótolna a sors. Jövő hónaptól úgyis csak a segélyből fogok élni, abból meg tényleg pofátlanság lenne ilyenekre költeni. Szempillaspirál meg kell az interjúkra, szóval befektetés.

Egyéb érdemleges: Azt mondják, hogy ha elveszíted a hitedet, nagyon jó, ha mindennap leírod a legkisebb jó dolgot is, ami történik veled. Íme az elmúlt 2 hét pozitív listája.

Találtam egy kutyát az utcán, hazavittem és boldoggá tettem a családot. Vigyáztam kétszer a keresztfiaimra, legalább tudtam egy kicsit segíteni a szülőknek, ez nagyon jó, ha amúgy semmi dolgod. A gyerekek tök viccesek, ráadásul nem engedheted meg magadnak, hogy kakinak lássanak, így kénytelen vagy összeszedni magad. Elvittek abba az étterembe, ahová évek óta vágyakoztam, amiért segítettem megírni egy szakdogát májusban. Sok nevetés meg móka a hétvégén a barátokkal. Sok együtt töltött idő a szülőkkel. Sok együtt töltött idő a kutyákkal meg a macskával. Van időm újra olvasni. Holnap forgatnak egy reklámot és benne leszek!
 

Mindig elkezdeni a legnehezebb, ilyenkor frappáns bemutatkozó szöveget kell írni, telis-tele viccel és szófordulatokkal...nos, azt hiszem ez nem fog menni. Biztos útnak indulnak majd később a poénrakéták, de egyelőre csalódott vagyok, kétségbeesett és nem tudom, hogy merre visz majd tovább az utam.

Petra vagyok és életemben először munkát kell keresnem.

Nem azért, mert eddig nem dolgoztam. Az előéletemről: gimi alatt kisegítés a könyvtárban, gyorsétterem, sok-sok hostesskedés. Érettségi után villámgyors diákmunka keresés a várakozáson felüli egyetemi kiadások miatt, majd lehetőség az egyik budapesti moziban és aztán itt több mint hét év...soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fog tartani, de könnyű maradni, ha valaki talál egy olyan munkát, amit őszintén szeret és szívvel-lélekkel tud csinálni. Ilyen szempontból azt hiszem burokban nevelkedtem, mert hittem abban, hogy szorgalommal, némi tehetséggel és kitartással lehet végezni olyan munkát, amiben örömömet lelem, ugyanakkor pénzt is keresek vele. Természetesen motivált a folyamatos előrelépés is, hiszen mire kézbe vehettem a diplomámat, addigra már műszakvezető managerként dolgoztam heti három-négy napot és mellette belefért egy az is, hogy részmunkaidőben üzletvezetőként dolgozzak egy természetes kozmetikumokat forgalmazó üzletben.

Felmerülhet kérdésként, hogy hogyan lehetséges 100%-san ellátni mindkét feladatkört. Sehogy. Egy évig bírtam, aztán jött a sok stressz, a széthullott magánélet és az elhanyagolt család. Klasszikus hibák. Rájöttem, hogy változtatni kell, ha nem szeretnék 25 évesen nyugtatókon élni, lépten-nyomon kiborulni és reggeltől-estig agyalni azon, hogy hogyan tudnám még hatékonyabban szervezni az életem.

Ideje volt pontot tenni a dolog végére. A mozi örök szerelem, így egyértelmű volt, hogy ezt az állást tartom meg, nem mellékesen ez hozta a több pénzt a konyhára. Ugyanakkor havonta pár napot elkezdtem dolgozni a kozmetikai cég konkurenciájánál a szakmai fejlődés reményében.

Akkoriban még nem gondoltam, hogy rövid idő alatt megváltozhat minden, a mozit felvásárolták, a legtöbb munkatársamat elbocsátották, engem valamiért nem, de jelentősen romlottak a munkakörülmények. Megszűnt a "jó világ", mindent átszerveztek és világossá tették, hogy az új rendszerben nem az a feladat, hogy gondolkodj, hanem az, hogy pontról-pontra végrehajtsd a retardáltaknak előírt utasításokat. A pohár végleg betelt.

Egyik nap jött egy telefon egy fejvadász cégtől, üzletvezetőnek hívtak az egyik plázába egy dinamikusan fejlődő bizsu kereskedésbe. A fizetés az addigiakhoz képest egy álom volt, azt gondoltam, hogy a munka sem jelenthet kihívásokat. Felmondtam a moziban és búcsút intettem a közel hét és fél éves, a szívemnek nagyon kedves állásnak.

Az első nap sírva mentem haza a bizsuboltból, majd ezt követte még 28 ilyen este. Hónap végén ők is, én is azt mondtam, hogy ezt így köszi, de nem. Aznap este bementem a moziba, a(z ex)munkatársaim elvittek inni, másnap elküldtem egy e-mailt a második számú természetes kozmetikumokat forgalmazó munkahelyemnek, hogy szívesen dolgoznék újra náluk, este jött is a válasz, hogy szükségük lenne valakire az irodában.

Már nem tart sokáig a beszámoló. Ez három hónappal ezelőtt történt. A munkaköröm meglehetősen összetett volt, az irodai munkáktól a kreatív tevékenységekig, a visual merchandisingtól a marketing és PR feladatokig terjedt. Szerettem, szívesen csináltam, azonban egy strukturális átszervezés miatt mennem kellett. Biztos vagyok benne, hogy a szimpátia kölcsönös volt, hiszen nagyon szép ajánlólevelet és bőkezű jutalmat kaptam a kilépő papírjaim mellé.

Nos, ma van a munkanélküli életem első napja. Miért jutott eszembe, hogy bárkit érdekel ez a blog? Nem gondolom, de talán van elegendő tárhely és senkinek nem fogja szúrni a szemét. Talán lesz olyan is (néhány barátnőmön kívül, akiknek majd elmondom, hogy létezik ez a napló), akinek tetszeni fog és párszor visszanéz majd, hogy sikerült-e munkát találnom már. Szeretném, ha dokumentálhatnám, hogy milyen is állást keresni a mai világban, mennyire bizonyul piacképesnek a végzettségem és a vezetési tapasztalatom és hogy hogyan alakulnak majd a napjaim.